meddigmég mikormár

írhatnék huszonöt sort is, de az időm elhagyott, így csak ennyit kapsz, szajha:

egyszer még te is megdöglesz!,

és remélem, végignézhetem ugyanúgy, ahogy te is tetted velem. 

nekem is volt, már nem használom

hagyd az álmaikat hagyd őket ők is hagynak téged, ellenkeznél, ha törődnének
egyszer elmúlik, de addig is
lépkedj az általad választott nézeteken
hisz' még csak Eger vége. azt hittem már otthon. messze még
a fej lehajlik és lecsüng a kéz

ki vagy te?
ki vagyok én? egy tükörkép. egy megtestesülés. egy átkozott szörnyeteg.
bódít, pedig csupán másfélszer nullaöt. miligrammokban és százalékokban számlálom lépteimet.
hónapok kérdése és elhalálozom 


tartsd becsben, ha van egy biztos énképed, világnézeted. tudod nekem is volt, már nem használom.*
elveszett kutatom talán találom. remélem találom. hamar elhalálozom.

*Téveszme.

szajha

égetés parázs szúrás gyilkolás kés kés kés halál gyötrelem kín szenny ótvar okádék belek szarházi köcsög vár a mennyország akarom mondani gennyország te szívtelen szívtelen átokkal bíztatott élettelen
a zuhanyrózsával morzsolok rád sebeket ömölj szét vérestül
hogy teheted mégis hogy

gyenge vagy te féreg, mondd ki a tükörrel szemben

csak a fazsebem és én

nem emlékszem hány oszlop nem, nagyon nem
nem adtam üdvözletet sem, éppen tekerted a papírt, benne a mellékhatást
Tényleg nem tudom hány oszlop volt, sajnálom
a kavicsokat sem számoltam
a padok.. talán 6 vagy 10. segíts kérlek, látod, hogy nem emlékszek! bár te sem. végképp nem, de kérlek jelezz, ha tévedek.
végre normálisan el tudtam köszönni?
Adódjon hát, én lopni akarok! Lopni az alkalmat! Lopni saját magamnak, lopni a teret a helyzetet a pillanatnyi érzetet, a millió dobbanást ott középen. Természetesen mindehhez senki, de senki nem férhet hozzá, csak a fazsebem és én. Csak.

Felfeküdhetnék a boncasztalra is, de a lelkemet úgysem tudnátok megvizsgálni. Bár egyetlen személy ismer belül. Nem teljesen, de ismer. Azt is tudja, mit senki más. Gyakran mindent, soha semmit.
BEZZEG A BELEIM! Mennyi jósolni való, nemdebár?

(Téged pedig megöllek, te istenfélő szajha.)

léttan

én ittam egy pohárból az asztalról
az asztalon csak
csak kettő volt
vajon az övéből iszok? remélem.

hosszú körmöm fogak közé került
HOL VAGY
MIKOR LÁTLAK

gang

ha ott állsz a gangon
gang 
GANG gyönyörű
emelkedik ahogy süllyed
miközben szikrázva lüktet 
a lencsén az enyémen 
a lencsémen a bőröd ahogy
odanyomtad a tiédet az enyémhez bőrödet a lencsémhez
ott égeti a nyomodat nem látok tőle 
nem is menekülök előle, hiszen éppen ellentétes irányba léptünk, de
egy részed a szemem előtt
szó szerint
a szemem előtt (három pont kéne ide bár ne gyűlölném annyira)

szabadságség létezel még?

"tenyérnyi térképen tartózkodom" - hajdan hajdan mondtam s szólottál:
"az hiába vala tiéd ha a laikus okosok kezei alatt izzadsz
rajta.
VÉRT 
BELEKET
TENYÉRNYI FÖLDTERÜLETET?
nézz fel végre, mondd, ki bámul rád? mert nem az Isten."

az a lánc, ami előbukkan, soha nem megy vissza

hanyatlás

utálva van azért, mert egy részét elvette
valaki más
valami más
én szívesen adtam neki, nem várom vissza
de a régi korok tolvajai ne üssenek bottal, amiért nem csak rájuk szegezem retinám fényét

elég érzet

rongyos érzés, szétfoszlik már
ingerült arc kéz fejek
kézfejek
zuhannak feléd
temetkeznek beléd

retinaütközet

szabadakarat, filteres szépség.
a lehet az egy olyan szó, amivel vagy az igent, vagy a nemet akarjuk leplezni, takarni, MEGSEMMISÍTENI.
kedvesen és látszólag őszintén mondd, ennyi a lényeg. a végén úgyis elhiszi mindenki.
te is és én is. tudod én már elhittem, de inkább hiszem mintsemhogy ismét a zsörtölődés vajonkit vajonmiértnem vajonmikor.
szabadakarat, filteres szépség.

úúúúúúgyse lehetsz doktor, aki azt mondja majd nekem

horizontális téboly takarásában született minden új minden emlék minden jelen
ség
fenség
hol a fenség? alattvaló vagyok, netán fenség? ki mit lát. hogy én mit látok? tudod, inkább hányok.
elrejtem azt amit te nem láthatsz elrejtem majd én fogok belefulladni tudom te is mindketten ugyanúgy
egyszerre.
folyamatában.
üzenem neki, a másiknak: gyere nyugodtan! csak tompítsd el a szót és a kést így majd jobban fáj. ha fájnia kell, hát fájjon. - ez az a világ, ezek azon körülmények, ahol nincs választási lehetőséged, akkor itt miért legyen? - hagyj inkább, hagyd magadat is. fulladj meg a mocskodban, úgy, ahogy mindenki más, úgy, ahogy én is teszem.

egy ugrás lépés tököm tudja de előre

hol kezdjem hol folytassam hol
fejezzem be.
befejezzem? ne.

mibe keveredtem, abba amit részben én keverek magamnak keverem magunknak keverem
gyökeret verek minden magasságba
gyökeret verek végre önmagamban, megállapodok még ha a minimalitásnak csak a II. szintjét súrolom is ezzel

szeplős kereszt nade fejjel alább?

                                                           nem hazudok
                                                           nem hazudok
                                                           hogyismondja
                                                           m azt mit egy
                                                           értelművé te
                                                           szel a szemei
                                                           mben keresh
                                                           eted magada
                                                           t én csak reti
                                                           nának hívom
                                                           mégiscsak hi
                                                           hetőbb a hal
                                                           andó számár
                                                           a is hogy talá
                           n köztünk bármi bármi amire rávághatjuk bizony kötelék és
                          olyan ez mint senkinek mégis szinte mindenkinek átélem áté
                           led átéljük percek és napok kérdése mi születik kettőnkből
                          az ominózus gyöngeség átkarolja a bájt a szenvedés kínjába
                                                          n égve éhezve
                                                          kerített terítőt
                                                          s terített bútor
                                                          t felfalta a búj
                                                          át mely égette

nőnek öltözött férfi hang az egyenlet megoldásra vár

na figyelj baromira melegem van és csak remélhetem = fajtalanul            / -m
na figyelj baromira elegem van és csak remélhetem = fajtalanul - m
____________________
kérdésig fajult gondolatok vajon mi lesz itt itt ott
mi köztünk
ti köztetek
önök közt
énteőmitiők = mocskos halott miliők

az amit várok tőled nem más minthogy fogadj el olyannak
amilyennek látsz hallasz érzel 
(mondd, te is vérzel?)
ha nem megy, nagyon nem én elmagyarázom sosem lehet kiismerni senkit eléggé
még én sem magamat
senki sem magát
olyan nehéz ki vagyok én senkit senkit sem érdekel engem sem engem igen engem legfőképp a helyemen a fasz igen a vadidegen az
én vagyok a megtestesült önnön
zsírból épülök fel

beck zoli meg olyat írt egyszer, hogy kerítésember ez oly gyönyörű, nemde?

hogy azok a - legjobb dallam

ha eljön az idő és nem Joe Black hogy én sikeresen valami halandó fénycseppet csorgassak a pofámon és
valaki or valami
odajön
rákérdez
te mégis miért? 

én már tudomtudomtudom mit feleljek szó szerint:
ez semmi, ne aggódj, ez csak egy folyamat.
egy folyamat mimás. 
foly amat.
foly a mat.
foly a matt?
folyik a matt, idővel megtestesülő szembesülés.
igen. ez csak egy idővel megtestesült szembesülés. mimás. hehe.

.nekem elég

a legapróbb felkészülést igénylő menetelhez is felkészültem a tudatra
hogy vigyázat vigyázva vigyázni kell
aprókat
lépni nehogy félre
patkáról zuhanni távoli messzeségbe
ahol tenger én úszni nem tudok bár a retinád megtanít 
meg fog tanítani akár így akár úgy 
és elérkezett mit már vártam és ki fog csúszni, haltenyér
pedig annyi baszott biztatás (bazmeg, megin' csak a káromlás?)
pár napos örvendezés ez jó ez tetszik bár tetszene később is tőled függ én ilyet nem tudok rád bízom mert én félek én vegetálok én halott vagyok már rég nem tudtad? 
lekésted a temetésem, egyszerű volt s röhejes: feltártam a lelkem, s elástam lényemet. elkönyveltem énemet érted már? senki sem látta, én vezettem a szertartást, senkit sem érdekel.
hagyjuk is de miért tekintek ennyit a jövőbe? 
álmodozás a javából szétbomlasztom a kényszerképzetet

riadt háziállatként menekülök, nem elég

vonalzó segíts hol az az egyenes vonal nem sikerül
eddig ment.
levegő hol vagy, 18 éve tudom, hogy szívjalak be, 
ma megint nem. 
vasárnap, az átkozott nap mióta is? rémisztő.
nem érdekel a kimenetel, csak lenne már vége az összesnek. lélekgyilkos. 

egy ismeretlen az ő ismeretlenjével belépett oda, ahol zsúfoltan állnak a szabad helyek, de kettőnek már nincs elég. csak ez szabadított fel.

visszatérek eltűnni, hogy láthass

visszatérek eltűnni
nem szólok többet - esetleg itt fröcsögök monoton, a virtuális falamat telítem.
csak a vizet iszom a vizedet előled csupán az lesz ami meghatározza azt a részt amit alkotsz
cseppenként.

én pedig egy halott vagyok, nagyon halott

fejemen pohár, teletele
érzem hogy lassan kicsöppen miközben már csak egyetlen húron táncolok négykézláb
elszakad pohár borul vége mindennek vajon mikor. 
én 18 éve megszülettem. én 18 éve meghaltam.
engem nem kell sajnálnod, engem nem kell végighallgatnod, én nem fogok a válladon sírni. majd sírok én a falaknak, ha szükségét érzem


de lidocainban fürdök nap, mint nap ha tényleg erre vagy kíváncsi.

ébredés

kinyitod a szemedet, óvatlan homály és sötétség, ami meghatározza a környezetedet.
ablak. átlátsz rajta, utcalámpa. ennyi fénnyel nem telsz be, mégis pontosan elég a túléléshez.
kép a falon, képek a falon; szemből, oldalról, mindenfelől, mindenfelől falak, akadály, avagy védelem?
pislogsz, ráébredsz: vagy. létezel. élsz. - lélegzetet akarsz magad mellett, szívdobogást vársz magad mellett, túlozzunk hát 18 éve ugyanaz a monoton magányt idéző csenddel való ébredés. 
min gondolkozol? a belülről érkező szavaid kérdőre vonóak és belenyugvóak. 

kín

olyan könnyedén és szinte minden, ami elméletben
körülfonta nyáladzó izmaival, amit ő sosem hitt volna
nem csikarta fel a zománc kardja sem és
olyan könnyedén. 
mindent megtett amit csak tudott, amire csak képes volt, egy másik kozmoszban éppen ekkor halt meg - végelgyengülésben.

és adj egy részt az árnyékaidból, ne égjen a retinám el

szertelen éjszaka csapkodott tollatlan látatlan szárnyaival önnön árnyalatait erősítve ezzel de nézd változás indul Kelet felől
Kelet felől
Kelet felől
meghatározza a fény a születő árnyék mélységét.


add nekem az árnyékod,
vagy csak egy részét a kezét a kezembe a száját az arcomra a száját a számra a karjait körémkörémkörém fonva csak mozdulatlan álltában éjszínű pacsmagok vagyunk a betonon ekkor mégis sokat ér tisztán gyűlölt építőelemünk, a sötétség.

ösztönirat

korlátot támasztva, bögre tea a kézben, kezekben inkább.
félhomály színezi a teret. 
most 3 nap volt az élet.

kapirgálsz az utóbbi napokban, a némaság filterét lóbálva. 
Szétbaszott a ventilátor blues (Quimby), Megettem mindazt, ami tönkretesz (Kistehén),
Elmondhattam, hogy apám után apámnak tekintem (30y),
legvégül Kockacukrot ettünk olajoshordóban (Kiscsillag). 

pihenek még egy-kettőt arra, hogy végre elmondhattam neki, amit titkoltam mindenki előtt.
másfél éve.
"...vigyázz magadra kisasszony!"
igyekszem.

száznyolcvanhat

maradandóság felé irányuló ösztöntett.
periódusokat egybeolvasztó kényszer.
segítesz, de elég.
menekülök, nem elég.

megtestesíthetetlen végzet

csak előtte (lelőtte) legyen valaki akinek gondolataiban lehorgonyozhatom magam, viszont kapná mindenestül.
lementem álmodni metróba
álmodni barátot magamnak
falazunk a tömény rejtegetésnek, falazunk a hierarchiának (vajon melyik szinten szerepelsz?)
de én ígérem, meggyógyulok és akkor talán talán több esélyem lesz valaki mellett nárcisszá elhalálozni.

182 - önnön kezeim által.

sér ülés

tele vagy sebhelyekkel kedves, mint mindenki más, de ez nem közhely,
félre ne érts. 
rejtett sebek, senki sem látja, senki sem érzi, te sem, 
mígnem eljön az a pillanat, mikor egy ellentétes hatás felcseréli a felcserélhetőket, ezáltal a véres mélyedés kifordul a bőröd alól. 
pillanatszerű sebkiejtés.
helycsere.


úszni nem tudok, de a retinádban megtanultam. 

kanálfüggesztő

talán talán érzem érzem a káb káb kábítás
ó erejét
velejét
LEGVELEJÉT
nem vagyok senki én
én én vagyok én csak vagyok

én egyéb hipotézist rád hagyok.
olykor űrbe is markolok és mélybe, tengerbe
na meg fellegbe.
fellegkék tengerbe én remegve
akarok
létet, tétet arra, hogy mézet izzadjak 
miattad és ragadjak,
ragadjak tőled
fázol vagy izgulsz?
remegve

arckudarckarckurdarc - baleset - bal eset

bal
elnézést
bal
ne haragudj rám elcsúfítlak elrondítlak
nem ezt érdemled.
de a víz alatt oly' csodás voltál ömlött
mindened;
az életed - az életem.
hetvenhárom. négy év alatt hetvenhárom, förtelem, amit teszek, bal. 
sajnálom.
küzdj ellenem, DE KÜZDJ MÁR TE ISTENTELEN! légy sugár a nyakam körül.

apa, vigyél magaddal könyörgöm, csak most az egyszer.
haza akarok menni.

egy, aki mindent tud és egy, aki közönséges

Termékenység Piac:


M.T.: holnapra megszülöd.
T.R.: kit? a Mindenhatót?
M.T.: nem. a Lázadót.
T.R.: oktalanul is erre vágytam.
M.T.: csak bátran!
T.R.: attól tartok, hánytam.
M.T.: én láttam. beleket.
T.R.: hamuvá vált tetemeket.
M.T.: keserű, mint a kakaópor.
T.R.: mit szólhat az utókor...
M.T.: az utókor?
T.R.: a szememre kentem.
M.T.: az utókor?!
T.R.: a szemhéjam kiszáradt.
M.T.: óvatos légy, lemállik. 
T.R.: majd nő helyette másik!

elkergetem


tétova pillangók repkednek körülöttem
hadonászok
hadonászok
hadonászok
észheztérek. kérdés a távolból


te miért kapálózol?

élő ruha


valódinak álcázott hamisság
az imént arrébb löktem magam, és halk megjegyzésként kimászott a számból egy "baszd meg akkor"
ha kommunikálni szeretnél ezzel a nincstelennel, kérlek morzejeleket használj
bizonyára mindig csak annyit fogok visszaüzenni, hogy ti-ti-ti-tá-tá-tá-ti-ti-ti
csak ezt ismerem
szégyen szállt a pofámra
leég a bőröm.
bőr? bőr.
burok.
élő ruha - visszataszító

a lány a bűn szagát érzi


a lány a bűn szagát érzi.
maga sem tudja, miért, de úgy gondolja, hogy ez lesz a legmegfelelőbb alkalom.
a kórus üvölt és visít, majd hatalmas morajlást hallatnak, mint a tenger, mikor lecsapni kész, hangosabbhangosabbhangosabb.
a lány a bűn szagát érzi, mely egyre nagyobb kontrasztot biztosít.

a tömegből köveket, sziklákat, hegyeket dobálnak felé, de önzősége, emellett összpontosítása megvédi.
a kórus fuldokol. kezd fogyni a levegőjük, kezdenek elfogyni ők maguk is, de összegörnyedéssel próbálnak még hangot kipréselni magukból. rémisztő ez a hörgés mialatt minden elsötétül...


a lány végül lefejezte az anyját.
az anya halott.
a lány mosolyog.
a kórus néma.

sosebánd

meztelen véres test
boldog üvöltés
üvöltés
üvölt
és
remeg 
és
szédül
és
retteg
és 
kiált
ás.

az összerezonálás hiányában

a vertikális kozmosz nem érinthette meg a neki szánt
ígéreteket
amelyek úgy szóltak, hogy: jobbá teszünk, meg hogy felépítünk szebbé, átláthatóbbá
monoton fröcsögő szájjal (- elnézést, hogy leköptem a füzetedet.)
nagy büdös fenéket
a vertikális kozmosz végleg összeomlott, köszönhetően az fogadalomtűrők hazugságainak.


járd csak a kényelmetlenkedők útját. a békülékenyekkel vagyok én.

a félelem beszél, mikor kialszik a fény

korona ékesít, a csuklómon bizony 
vörös a korona.
hamarosan lila.
hamarosan fehér.
a te papírkoronád, a tiéd, és most rajtam hagytad a nyomod

könnyű a szó, nehéz a tett

megtalálom a maradék tettlegességet is a Tehetetlenség Alagútjában.
kiszűröm mindet,
menet közben porrá zúzom, a hasadra szórom, majd felszívom onnan.

ünnepélyes exhumáció

morze háborúja a távlatos távolságot képező valótlan ellen, ahol
egyetemes hallucináció zavarja a növekedést, morbid
tettlegességig fajulva.

EGYESÍTSÜK MONDATAINKAT 
PORRÁ ÉGETETT SZAVAINKKAL!


ünnepélyes exhumáció zajai keringenek a fejekben
röhögő, majd vérezve ordító magányt előidézve.
tetemes gyöngeség ékesíti nyakadat, te szajha
mégis hol jártál a múlt éjjel, megrengetted a tudomány kezdetleges megsemmisülését!

this is not the end this is not the beginning


nem fogok előre örülni semminek még gondolatban sem mert
a végén még csúnya lesz 
a befejezés 
talán befejezés sem lesz.


lebeg itt minden vég nélkül csak te nem veszed észre, hiszen árnyékot vet a többi probléma a végnélküliségre

tetemtartó

ott mászol és gargalizálsz önszántadból
a térben.
érzed a döglött leveleket? záporként hullanak az arcodba, 
felsértve borotvaéles élükkel ősidők óta hordott tetemtartó burkodat.
mostantól ezeket a sebeket hordhatod förtelmes időkig.


tudom, hogy úgysem fogsz, úgysem tudsz felelni, de én újra és újra fel fogom tenni a kérdést: miért választottad ezt, te nincstelen?

rahhh

valami hazugság-görbe kilengeti a mindennapjaimat önnön kilengése által. normális?
wfolaskdjalskfashfad again

ott van a föld alatta, a lábát mégsem teszi le, talán fél, vagy retteg, hogy a legfőbb tartó elemünk elektromos töltéssel bír,
akárcsak
Winston Niles Rumfoord kézfogása.
falsdfkjhasldkfasdf again
rahhh


egyre gyakoribb a testből kizuhanás - bár tudnám hova kerül olyankor..

szúr


szúr édeskeservesen szúr
mellette maroknyi illat miközben szúr
kellemes és
szükség a szúrásra

így a tökéletes. 
szúr


i'll fuck your beard
in your beard
with your beard.

zsófi kiesett a megszokással együtt

hallgasd bent a szobában ahol mamád élt hallgasd ott a könnyekkel áztatott szavakat, amik a konyhából folynak be
most is itt fekszik előttem az ágyában, az emlékképet nem romboljátok szét magatok elől és előlem sem azzal, hogy a bútorokat arrébb pakolgatjátok 
kedves tőletek de tényleg


eltűnt a megszokás.

paralízis

lefelé pillantva száguld a kozmosz, felfelé megáll
illetve hogyismondjam
mozog az, de olyan minimálisan, hogy az a csekély mozgás sem mozgás már.
akkor feltehetnénk a kérdést: hová lett a mozgás? elavult berozsdált? semmi pánik, verejtékkel újraindítjuk a gépezetet. (félember, mimás)
barna a haja


metamorfózis minden reggel ébredés után.
metamorfózis minden másodpercben.
én vagyok a megtestesült krízis számban a bokorral. fotoszintézis?

estikornél - nálnél

köddel bezárt ablak heló talán
segíthetek valamiben?
nyisd ki kérlek.
majd ha jön az Esti Kornél
nálnél
terjeszkedő szél 
halódik nálad, te gondolatnélkülöző
ködös az ablakod, segítek letörölni közben elmesélem
anyával a 13 évvel ezelőtti párbeszédünket:


anya, én tudok a fejemben beszélni. hallom magam. ugye ilyet csak én tudok?
nem kislányom, te gondolkodsz.


mellesleg geldi
rájöttem a képletes nemedre
észbontó rongáló felismerés

horizontles

mégis hol a fenébe én csak néztem utánad
de

horizontot eltakarta a semmi
a nagy büdös semmi, te meg eltűntél és egy részed veled együtt
    belőlem előlem mellőlem
        s én a szavaiddal szeretkeztem.
            ünneplőben.


tudnám, miért írom én ezt félve? futamodok törölném de mégis mi az isten lett veled bekszpész?
a galaxisban megrendít a párhuzam.

i made a new friend. real or imaginary? imaginary.

folytogat a sál de mintha az üres gyomrom is ezt tenné.
az ádámcsutkám kizökkent a helyéről, egészen pontosan bekerült a véráramomba és érzem ahogy vonaglik keresztül a testemen, szétfeszítve ezzel hajszálereimet. 



- látod előttünk azt a nyúlsapkás srácot?... mit szólnál, ha megfordulna, és Frank lenne az?
- neee, ne csináld!!
- 28nap, 6óra, 42perc, 12másodperc...



Frank, ébressz fel!

fekete illatmolekulák

talán a kezemen maradt illatmolekulák jól érzik magukat és 
a végtelenségig ott maradnának (én ezt csak támogatni tudnám), valami oknál kifolyólag mégis lekopnak.
az idő senkit és semmit nem kímél
engem sem fog,
de téged sem. 
elégünk mind, és látod, élvezem nagyon, de ez más. megint más.


fekete köd amiben talán elvesztem, abból most visszakerültem... még!
egykor ez a sötét talán nem fog ki-, vagy elengedni. ott ragadok, anélkül, hogy bármi negatívumot éreznék, miközben ő erőszakmentesen körülfon. 

zsófi kiesett

vége a zöldség-állapotnak. vége mindennek. 
itt hagyott. állítólag ő intézte el magának, hogy meghaljon, és ezt az orvosok sem tudják megmagyarázni, hogyan is lehetséges. talán pszichésen. mittudomén. lényeg, hogy zsófi kiesett, de most már végleg. 
fokozatosan veszítettem el, szintről-szintre lépkedtünk lefelé. 
a régi ő volt apa után talán a második (utálok rangsorolni, úgyhogy inkább azt mondom, hogy mocskosul felnéztem rá).

talán most ezen fogok legtöbbet őrlődni. talán nem. talán apára még mindig többet fogok gondolni, de kitudja. talán sírni is fogok, vagy csak őrjöngeni. talán józanon, de esélyesebb, sőt, inkább biztos, hogy tudatmódosító-szer hatása alatt.
(ugyanis józanon képtelen vagyok bizonyos érzelmek kimutatására. félember vagyok. zsófi kiesett. ki.)
"szerettem gyerek lenni. szerettem, mert mindenre úgy tekinthettem, hogy nem baj, ha nem tudom, nem csinálom meg, nem értem, mert ezt nekem még úgy sem kell tudnom, megcsinálnom, megértenem, hiszen gyerek vagyok."*

mindegy. lényeg, hogy mama mindig jó fej kb. 4.0 de tojok a számokra:

amikor kicsi voltál a wc-re mindig el kellett kísérjelek mert egyedül nem mentél. ott leültem a kád szélére és vártunk. csendben. percekig hangtalanul ültünk te a wc-n én a kád szélén. megszólaltál:
- mama szúr
- mi szúr?
- a lábam..
- há' mer' elzsibbadt baszod!

a régi ő már eddig is hiányzott. 
mostantól a megszokás is hiányozni fog.
zsófi kiesett. 
*Kowalsky & Le Renard: Holnap előtt

paal


xy: Adjon az Isten szebb jövőt!
PálinkásTomi(IstenHátaMögött): egyébként ok, csak mindig az a baj, hogy a jövővel foglalkozunk ahelyett, hogy a jelennel tennénk... ráadásul felszólítani istent bármire, hát, elég komoly önbizalomra vall az emberek részéről.


próbáld überelni

öntözz túl ültess át

ültesd a számba azt a bokrot, aminek a levelei
megszűrik a
mondandómat a szavaimat a kérdéseimet és még
a tőlem eltávolodó hazugságaimat is valami
szebbre 
 egészségesebbre 
   befogadhatóbbra cserélné.


félek tőled bizsergető szálakat belém ültető kóc, és tudom, hogy 
pár nap múlva ismét megtámadsz.

én nem tudok


Én mit csináljak, én nem tudok. Én rosszul születtem. Úgy szedtek ki, hogy belehaltam. Hiába. Micsináljak. Fáradt vagyok. Éntőlem nem lehet. Tik csinálhatjátok. Én belehaltam. Nektek más. Én a születésbe belehaltam, aztán élni nehéz. Fáradt vagyok. Nem bírok már beszélni. A sarkamra állni. Ötvenöt éve, hogy meghaltam.*


*Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

megint azok a fránya lefolyók

a lefolyódba kapaszkodtam tapostam a párkányt
hogymásszak ki hogymásszak ki
hiába nyugtat a tudat, hogy ez csak egy tátongó, mert zavar a tudatlanságom, hogy te mégismégismégis mi a fenét akarsz beleönteni?

jósolni bélből


azt mondod: "a szépség belülről fakad."
faszt.
csak motyogod monoton ezek-csupán-szavak elven de nem gondolkozol el rajta mit is mondtál.
mutass a mai világban egy embert aki beszélgetés közben a beleidbe kutatva keresi a szépséget. csak egyet.

nézz rám jobban anyám

fröcsögsz a száddal szavak fröcsögnek a kéz lendül
túl messziről lendül de várj
előbb leveszem a szemüveget, ami segít látni a mocskot, aztán nyugodtan felpofozhatsz. 
mellesleg
ha igazán ismernél, tudnád, hogy a pofon tényleg sokat ér, de a sebek még többet főleg ha. ezt most nem fejezem be.


nyílj szét én majd megszórom sóval

háború

- ma egész nap olyan csendben vagy, mi van veled?
- fogd be a szád háborúzok. 


küzdelem zajlott köztem s köztem, már majdnem sikerült, majdnem megöltem.

a friss hó éget

szeretkeztem a csalódással és bevallom jó volt, csak azt nem értem, 
miért kellett olyan erősen megszorítania a csuklóm? hisz' fáj.
jobban, mint a falak hagyta nyomok, bár az más 
az egészen
más.
a falaknak nem fáj, csak abban segítenek, hogy neked fájjon. segítenek olyanná válni, mint amit leginkább elviselnél, mikor a tükörbe nézel - anélkül, hogy tükörképed a falhoz vágnád. 

a friss hó éget.