élő ruha


valódinak álcázott hamisság
az imént arrébb löktem magam, és halk megjegyzésként kimászott a számból egy "baszd meg akkor"
ha kommunikálni szeretnél ezzel a nincstelennel, kérlek morzejeleket használj
bizonyára mindig csak annyit fogok visszaüzenni, hogy ti-ti-ti-tá-tá-tá-ti-ti-ti
csak ezt ismerem
szégyen szállt a pofámra
leég a bőröm.
bőr? bőr.
burok.
élő ruha - visszataszító

a lány a bűn szagát érzi


a lány a bűn szagát érzi.
maga sem tudja, miért, de úgy gondolja, hogy ez lesz a legmegfelelőbb alkalom.
a kórus üvölt és visít, majd hatalmas morajlást hallatnak, mint a tenger, mikor lecsapni kész, hangosabbhangosabbhangosabb.
a lány a bűn szagát érzi, mely egyre nagyobb kontrasztot biztosít.

a tömegből köveket, sziklákat, hegyeket dobálnak felé, de önzősége, emellett összpontosítása megvédi.
a kórus fuldokol. kezd fogyni a levegőjük, kezdenek elfogyni ők maguk is, de összegörnyedéssel próbálnak még hangot kipréselni magukból. rémisztő ez a hörgés mialatt minden elsötétül...


a lány végül lefejezte az anyját.
az anya halott.
a lány mosolyog.
a kórus néma.

sosebánd

meztelen véres test
boldog üvöltés
üvöltés
üvölt
és
remeg 
és
szédül
és
retteg
és 
kiált
ás.

az összerezonálás hiányában

a vertikális kozmosz nem érinthette meg a neki szánt
ígéreteket
amelyek úgy szóltak, hogy: jobbá teszünk, meg hogy felépítünk szebbé, átláthatóbbá
monoton fröcsögő szájjal (- elnézést, hogy leköptem a füzetedet.)
nagy büdös fenéket
a vertikális kozmosz végleg összeomlott, köszönhetően az fogadalomtűrők hazugságainak.


járd csak a kényelmetlenkedők útját. a békülékenyekkel vagyok én.

a félelem beszél, mikor kialszik a fény

korona ékesít, a csuklómon bizony 
vörös a korona.
hamarosan lila.
hamarosan fehér.
a te papírkoronád, a tiéd, és most rajtam hagytad a nyomod

könnyű a szó, nehéz a tett

megtalálom a maradék tettlegességet is a Tehetetlenség Alagútjában.
kiszűröm mindet,
menet közben porrá zúzom, a hasadra szórom, majd felszívom onnan.

ünnepélyes exhumáció

morze háborúja a távlatos távolságot képező valótlan ellen, ahol
egyetemes hallucináció zavarja a növekedést, morbid
tettlegességig fajulva.

EGYESÍTSÜK MONDATAINKAT 
PORRÁ ÉGETETT SZAVAINKKAL!


ünnepélyes exhumáció zajai keringenek a fejekben
röhögő, majd vérezve ordító magányt előidézve.
tetemes gyöngeség ékesíti nyakadat, te szajha
mégis hol jártál a múlt éjjel, megrengetted a tudomány kezdetleges megsemmisülését!

this is not the end this is not the beginning


nem fogok előre örülni semminek még gondolatban sem mert
a végén még csúnya lesz 
a befejezés 
talán befejezés sem lesz.


lebeg itt minden vég nélkül csak te nem veszed észre, hiszen árnyékot vet a többi probléma a végnélküliségre

tetemtartó

ott mászol és gargalizálsz önszántadból
a térben.
érzed a döglött leveleket? záporként hullanak az arcodba, 
felsértve borotvaéles élükkel ősidők óta hordott tetemtartó burkodat.
mostantól ezeket a sebeket hordhatod förtelmes időkig.


tudom, hogy úgysem fogsz, úgysem tudsz felelni, de én újra és újra fel fogom tenni a kérdést: miért választottad ezt, te nincstelen?

rahhh

valami hazugság-görbe kilengeti a mindennapjaimat önnön kilengése által. normális?
wfolaskdjalskfashfad again

ott van a föld alatta, a lábát mégsem teszi le, talán fél, vagy retteg, hogy a legfőbb tartó elemünk elektromos töltéssel bír,
akárcsak
Winston Niles Rumfoord kézfogása.
falsdfkjhasldkfasdf again
rahhh


egyre gyakoribb a testből kizuhanás - bár tudnám hova kerül olyankor..

szúr


szúr édeskeservesen szúr
mellette maroknyi illat miközben szúr
kellemes és
szükség a szúrásra

így a tökéletes. 
szúr


i'll fuck your beard
in your beard
with your beard.

zsófi kiesett a megszokással együtt

hallgasd bent a szobában ahol mamád élt hallgasd ott a könnyekkel áztatott szavakat, amik a konyhából folynak be
most is itt fekszik előttem az ágyában, az emlékképet nem romboljátok szét magatok elől és előlem sem azzal, hogy a bútorokat arrébb pakolgatjátok 
kedves tőletek de tényleg


eltűnt a megszokás.