egyhelyben

a boldogság átjár, érzem a vénáimban a vöröslő vért
élek
dobog a szívem
lélegzem
te állsz ott, előttem, és én arra gondolok: bárcsak

minden megoldás zsákutcába vezet
képtelen vagyok
maradj itt velem, kérlek

ez csak egy szelet, elbírja a gyomrod

esküszöm gondolatban levágtam a kezemet, pedig a kés nem is fogott

messze

minden nap végig nézek a szobámon.
egyszer el fogom hagyni. 
mi vár rám? mi lesz az én boldogságom?

magic bus 142

elköltözöm, viszlát
olyan messzire, olyan távolra, hogy talán magam sem fogom tudni, hol vagyok.
készen állok a találkozásra

csak nehogy a Hedysarum alpinum magja legyen a vacsorám
csak nehogy.

sz

nem merem megnézni a régi képeket, a gyávaságom határtalan
ha nem muszáj, nem akarom erőltetni a fénycseppeket, és a görcsöket én
én egy hatalmasat hibáztam és ez téged ölt meg, életem végéig hibáztatni és bántani fogom magamat emiatt.

csend

azért nem tűnik neked nagynak az én problémám, mert magadhoz méred, mint mindenki más, mint ahogy én is teszem, pedig ez mocskosul nem így kéne, hogy működjön.
kezd annyira nem érdekelni a bajod, mint amennyire téged sem érdekel az enyém.
nemhiába karol fel a csend manapság, a csodás csend, ami egyszer még a vesztem lesz.

néha elgondolkozom, de tényleg.