meddig

három nap volt az élet - újjászületni így is lehet
mintha hypoval mosták volna át az ereimet, tisztaságérzet
a vedlett bőrt leráztam, az általam felhúzott kerítést páros lábbal rúgtam szé
határok nem léteztek, a görcsök elhagytak
rájöttem, hogy lehetek én is valakinek valaki
isméérezni, amit már rég elfeledtem
ízek, illatok, emóciók, bőés bőr, bor és sör
sokat köszönhetek nektek, egytől egyig

erősebb lettem.

kis naiv. annyira szeretne tartozni valakihez

rendben van, végre megbizonyosodtam
hogy mennyire borzalmas ember vagyok
hogy mennyire görcsösen próbálok lelkesedni, aztán
vége mindennek. kiderült, hogy 
tényleg vége mindennek
hogy szörnyű, irritáló, unalmas személy, de legfőképp 
teher
vagyok
a felejtőben kell maradnom

istenem, tehetségem van önmagam pokolba taszításában.

sosebánd

nem vagyok elegendő,
én sosem vagyok elegendő
túlságosan sok vagyok,
talán mindig sok vagyok

mindenkinek más, de éppen megfelelő -
sohasem

irgalom hiányában

mintha valami zuhanó felé tartott volna
a kocsiban a járdán a telefonfülkében az ágyban a szoba közepén
zuhanó felé
egyre merészebben lép ki testéből és egyre gyakrabban, ekkor a lyuk, amit maga elé vés szemeivel... az univerzum mértékegységeit használnám.
féltem őt, hiszen üveges tekintetéből jót sosem olvastam még ki. a lét az, ami valóban meghatározza, pontosabban a tengődő lét
alig bír többet befogadni

retteg tőle, hogy visszatér
egy pillanatra talán meg is ingott

hányszor kell meg átélnie