a Balaton-parton pihentünk
a nap ugyan sütött, de a szél elég indokot adott ahhoz, hogy a ruhát még magunkon hagyjuk
én a fának dőlve ültem, te a fejedet az ölemben pihentetted - megalkottuk a tökéletes merőlegest
nem igazán beszélgettünk, ám a hiánya sem volt kényelmetlen. hallani a szellőt, a hullámokat és úgy egyáltalán a természetet - miért kellene megzavarni a nyugodalmat?
te lehunytad a szemedet, a nap bántotta volna, ha nyitva hagyod. én pedig csak néztelek
a bőrödet a napfény lassan bársonyosra színezte,
és a hajadat még mindig ugyanolyan puhának éreztem, mint ahogyan emlékeztem rá
megalkottad nekem a tökéletesség pillanatát
megalkottad velem
ez soha nem történt meg
de örökké bennem fog élni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése